A Kék Európa Stúdió könyvkiadással, felnőttoktatással, televíziós produkciók előállításával, valamint művészeti és kulturális tevékenységgel foglalkozik elsősorban. Tevékenységünk minden területén a legmagasabb minőség elérésére törekszünk. Az elmúlt 25 évben nem csak a hazai kulturális piacon jelentünk meg, de számos külhoni partnerrel is sikeresen működtünk együtt. Ennek köszönhetően itthon és külföldön egyaránt széles kapcsolatrendszert tudtunk kialakítani.
A hagyományos könyvkiadói, oktatási és egyéb kulturális tevékenységünk mellett 2014-ben elindítottuk Wikipédia szócikk-szerkesztő szolgáltatásunkat is, olyan, a maguk szakmájában kiemelkedőt nyújtó emberek számára, akik még nem szerepelnek az Internetes lexikonban. Erről a tevékenységünkről a Tevékenységek címszó alatt szólunk bővebben.
A Kék Európa Stúdió legjelentősebb tevékenységei közé tartozik a zsurnalizmus felsőszintű oktatása, szakmai előadások, szemináriumok megtartása, szervezése. Cégünk vezetőjének2012-ben nálunk megjelentetett munkája, Az újságírás mestersége és művészete ma már számos egyetemen és főiskolán ajánlott, illetve kötelező irodalom. Harle Tamás, cégvezető
♦ ♦ ♦